Remek évet zárt és előzött az Ipsos Zrt.

Az Ipsos a világjárvány által nehezített 2020-as pénzügyi évben két számjegyű bevételnövekedést elkönyvelve megelőzte a Kantar Hoffmannt a legnagyobb forgalmú nemzetközi piackutató vállalatok hazai rangsorában.

Jól reagált a válság kihívásaira, és a valós piaci viszonyok közt versenyző nemzetközi kutatócégek körében egyedülálló módon, 11%-kal növelte árbevételét az Ipsos magyar irodája. A franciaországi központú, független globális vállalathoz tartozó Ipsos Zrt. ráadásul a nyereségét is növelni tudta, amivel szintén a legsikeresebb évet záró cégek toplistájára került fel.

ÁBRA: árbevétel (ezer Ft), forrás: https://e-beszamolo.im.gov.hu

Nemzetközi piackutatók árbevétele 2020

 
A június végi kitolt határidőig a pénzügyi beszámolót nyilvánossá tevő piaci szereplők közül az első helyezett Nielsen második éve stagnált, míg az elmúlt években több üzletágát is áruba bocsátó GfK, valamint a Kantar Hoffmann jelentős csökkenést szenvedett el ugyanezen idő alatt.


Tavaly a járvány kitörésekor a cégek érthető módon először a költségeik csökkentésével reagáltak, és a piackutatás is ennek esett áldozatául. Szerencsére sok ügyfelünk időben felismerte, hogy azok a márkák tudnak növekedni a járvány alatt is, amelyek megismerik és jól alkalmazkodnak a változó fogasztói szokásokhoz és igényekhez. Az Ipsos innovatív és költséghatékony kutatási módszerei, valamint az ezekből nyert tanulságok és javaslatok számos esetben járultak hozzá az ügyfeleink sikeres üzleti döntéseihez.

– mondta el Feitel Balázs, az Ipsos magyar irodájának ügyvezetője.

A harmadik éve visszatérően a világ leginnovatívabb ügynökségének választott Ipsos hazai leányvállalata a pénzügyi beszámolók alapján továbbra az egyik legvonzóbb munkaadója a szektornak, kiemelkedő, a magyar piaci középértéket többszörösen meghaladó átlagfizetésével.


Büszkék vagyunk emellett arra is, hogy az Ipsos a válsághelyzet okozta pénzügyi nehézségek ellenére sem a bérekkel kapcsolatos adócsalással próbálta minimalizálni a költségeit, ami sajnos általános gyakorlat a szakmában évtizedek óta. Nagy szomorúsággal és felháborodással tölt el, hogy elsősorban a hazai tulajdonú piackutató cégek nagy része továbbra is szürkén vagy feketén foglalkoztatja a munkatársait. Legalábbis nehéz másra következtetni abból, ha egy cégnél az egy alkalmazottra jutó átlagos bruttó havi bérköltség – az általuk leadott hivatalos adatok alapján – nem éri el az országos bruttó átlagkeresetet sem. Az Ipsos a legális foglalkoztatással minden munkavállalójának megadja a tiszteletet.