Állampolgárok kétharmada követeli világszerte a kormányok azonnal lépését a klímaváltozás elleni harcban

28 országban több, mint húszezer interjúalany részvételével végzett online kutatást az Ipsos február 21. és március 6. között, melynek eredményeiből kiderült, hogy a klímaváltozás továbbra is kiemelt, a COVID-19 vírussal egyenrangú fontosságú téma világszerte. Ezzel párhuzamosan a megkérdezettek hat év távlatában sem terveznek valódi változtatást szokásaikban a környezetük védelme érdekében.

Globálisan a válaszadók több mint harmada (37%) említette a klímaváltozást a legégetőbb környezetvédelmi problémák között, de véleményük szerint csaknem ugyanekkora jelentőséggel bír a légszennyezés (33%) és a rengeteg hulladék termelése is (32%). A magyar lakosok hasonló arányban emelték ki a klímaváltozást (38%), azonban a világ-átlagnál lényegesen nagyobb jelentőséget tulajdonítunk a légszennyezés problémájának (47%), és aggódunk a megtermelt hulladék nagy mennyisége miatt is (46%). A világátlaghoz képest kevésbé nyugtalanít minket az erdők eltűnése (26% vs. 20%) illetve természeti erőforrásaink kimerülése (20% vs. 13%), azonban valamivel nagyobb figyelmet szentelünk a vízszennyezésnek és a vadvilág megóvásának.

Világszerte a megkérdezettek kétharmada (68%) értett egyet azzal, hogy ha a kormányuk nem tesz már most valamit a klímaváltozás ellen, akkor azzal cserbenhagyja az állampolgárait - Magyarországon ez az arány meghaladta a globális átlagot (71%). Másrészről azonban lényegesen kritikusabbnak bizonyultak a magyar válaszadók a következő voksolás alkalmával leadandó szavazatukat illetően: 64% vallotta, hogy nem szavazna olyan pártra, amelyik nem veszi komolyan a klímaváltozás kérdését (a globális arány 57% volt).

ÁBRA: Ha azokra a dolgokra gondol, amelyekkel saját részéről csökkenthetné a klímaváltozás ütemét, mennyire valószínű, hogy megtenné az alábbiakat az elkövetkező egy évben?

A környezet védelmében tett lépések

Mindennapjainkra gondolva globális szinten a túlcsomagolt termékek kerülése tűnt a legkönnyebben betartható ígéretnek – a válaszadók 57%-a nagy valószínűséggel meghozná ezt az áldozatot. Közel ennyien adnának esélyt használt (vagy még menthető) termékeknek vadonatújakkal szemben, tennék energiatakarékosabbá otthonukat vagy élnének (üveg, papír, műanyag) újrahasznosítás lehetőségével. Míg a húsfogyasztást a válaszadók 41%-a megpróbálná valamilyen formában csökkenteni, addig a tejtermékek esetében csak 35% lenne hajlandó lemondani a fogyasztásról vagy alternatív termék felé fordulni. A magyar lakosság hozzáállása nem tér el a globális mintázattól, és fontos megjegyezni, hogy egyik fent említett lehetőség esetében sem történt említésre méltó változás a 2014-ben mért adatokhoz képest.

A vizsgált országok között azonban egy dologban mégis élen járunk: megkérdezett honfitársaink 91%-a értett egyet azzal, hogy mindennapos tevékenységeink hozzájárulnak az éghajlatváltozáshoz, míg világszinten ez az arány csak 77% volt (bár 2014-ben még 84%-on állt). Ebben a tekintetben hozzánk leginkább hasonlóan a dél-koreaiak gondolkodnak (86%), míg legtávolabb a japán válaszadóktól (53%) állunk.

ÁBRA: Mennyire ért egyet az alábbival? - Az emberi tevékenység szerepet játszik a klímaváltozásban.

Emberi tevékenység szerepe a klímaváltozásban

A kutatás részleteivel kapcsolatban keresse szakértőinket! A teljes riport az alábbi linken érhető el.

Related news

  • Is life getting better? 1975 vs. 2025
    Társadalom Felmérés

    Is life getting better? 1975 vs. 2025

    Javul-e az élet? Az Ipsos egy új, 30 országra kiterjedő Global Advisor felmérésében megkérdezi a közvéleményt, hogy értékelje az életet 2025-ben az 1975-ös életről alkotott percepciókhoz képest.
  • Ipsos World Affairs & Security Report 2025
    Politika Felmérés

    Ipsos World Affairs & Security Report 2025

    Dezinformáció, hackelés a legnagyobb fenyegetések között; Amerika hírneve csökken.

    Az Ipsos és a Halifax Nemzetközi Biztonsági Fórum 2025-ös Világügyi Jelentése.
  • The Ipsos Cost of Living Monitor Report 2025
    Gazdaság Felmérés

    The Ipsos Cost of Living Monitor Report 2025

    Az Ipsos Cost of Living Monitor nyolcadik kiadása, amely egy 30 országra kiterjedő felmérés és azt követi nyomon, hogy az emberek világszerte hogyan érzik magukat a pénzügyeiket illetően a "Nyugtalan Évtized" során.