2021: optimizmus önmagunkkal, pesszimizmus a világgal szemben

Az Ipsos hetedik alkalommal végezte el év végi, Global Predictions nevű nemzetközi kutatását. A 31 ország bevonásával zajlott adatfelvétel a világ lakosságának jövő évi várakozásait vizsgálta. A magyarok saját életükre vonatkoztatva jobb évet várnak 2021-től, mint az idei volt, ugyanakkor nem hisznek a járvány utáni jobb világ eljövetelében.

Az idei kutatási eredményekre kétségtelenül nagy hatással volt a társadalmon végigsöpört világjárvány. Globális és hazai szinten is egyetértés van abban, hogy 2020 egy nehéz év volt. 10 lakosból átlagosan 9 érezte úgy, hogy országa, 4 lakosból 3 pedig, hogy önmaga és családja szempontjából is rossz évet zártunk.

ÁBRA: Mennyire ért egyet az alábbi állításokkal? (magyar felnőtt lakosság bázisán)

Az év értékelése


Hasonlóan magas, és egyben világátlagot meghaladó volt azon magyar felnőttkorúak aránya, akik 2021-től egy jobb évet várnak (84% szemben a 77%-os globális szinttel). A világgazdaságra vonatkozó várakozások hagyományosan pesszimistább képet mutatnak: míg a magyarok 45%-a szerint várható erősödés a jövő évtől, addig a világátlag 54% volt idén decemberben.

ÁBRA: Mennyire ért egyet az alábbi állításokkal? (felnőtt lakosság bázisán)

Magyarok optimizmusa


Az optimistább nemzetek közé jellemzően az ázsiai lakosok tartoznak, míg a másik végletet az európai országok képviselik, melyek közül Magyarország bizonyult leginkább bizakodónak a fenti szerény várakozással is.

ÁBRA: Mennyire ért egyet az alábbi állítással: A világ gazdasága erősebb lesz 2021-ben, mint 2020-ban volt? (felnőtt lakosság bázisán)

Világgazdaság erősödése


A koronavírus második európai hulláma idején világszerte összesen 15.700 válaszadóval készített online interjúk tanúsága szerint a világ lakosságának 68% hisz egy valóban hatékony Covid-19 elleni vakcina kifejlesztésében. Az optimista kínai lakosság kiemelkedő, 92%-os arányával szemben Franciaország képviseli a másik végletet, ahol mindössze minden második lakos bízik egy működőképes oltásban (48%). Magyarország a világátlagnak megfelelő optimizmust mutat 69%-os említési arányával.

ÁBRA: Mennyire ért egyet az alábbi állításokkal? (magyar felnőtt lakosság bázisán)

A világjárvány lecsengése


A globális értékekhez hasonlóan, a magyarok 61%-a véli úgy, hogy a vakcina az országban mindenki számára elérhetővé is válik hamarosan, 46% ugyanakkor tart egy új, hasonlóan veszélyes világjárvány kialakulásától. A koronavírus utáni élet alakulásáról a világátlagtól eltérő véleményen vannak a magyarok.

ÁBRA: Mennyire ért egyet az alábbi állítással: A Covid-19 járványt követően az ország élete visszatér a normálisba (felnőtt lakosság bázisán)

Vissza a normálisba


A lakosság 46%-a hisz a vírus utáni élet normalizálódásában, és ezzel nem csak Európában bizonyulunk a legoptimistábbaknak, de a világrangsorban is elöl szerepel hazánk. Már jóval kevesebb honfitársunk ért egyet a vírus pozitív hosszútávú hatásaival (18%), tehát azzal, hogy a válságnak köszönhetően a Föld végül egy jobb hellyé válik.

ÁBRA: Mennyire ért egyet az alábbi állítással: A világ végül jobbá válik a Covid-19 járvány következtében (felnőtt lakosság bázisán)

Egy jobb világ


Gazdaságunk és társadalmunk várt átalakulása szintén nagy eltéréseket mutatnak az egyes országok és világrészek viszonylatában. A magyarok, akár a világ állampolgárainak többsége a társadalom kettészakadásában, és nem a felső és alsó jövedelmi csoportok közeledésében hisznek: míg hazánkban 57% ennek említése, a globális várakozások még pesszimistábbak (66%). Hasonlómód kevésbé tartunk a részvénypiacok összeomlásától (26% vs. 40%).

ÁBRA: Mennyire ért egyet az alábbi állításokkal? (felnőtt lakosság bázisán)

Társadalmunk változása


A nők és férfiak keresetének közeledése kevésbé valószínű a közeljövőben a magyarok szerint: minden ötödik honfitársunk tudta ezt elképzelni, szemben a közel kétszer akkora globális aránnyal (21% vs. 40%). A vizsgált országok közül nálunk pesszimistábban csak az izraeliek látják a nők helyzetét.

ÁBRA: Mennyire ért egyet az alábbi állítással: A nők a férfiakkal azonos fizetést fognak kapni azonos munkára (felnőtt lakosság bázisán)

Csökkenő nemi egyenlőtlenségek


Ami az emberiség jövőjét illeti, a magyarok kevésbé hisznek a világméretű katasztrófákban, így például egy aszteroida becsapódásában, a földönkívüliek Földre szállásában vagy az emberiség kipusztulásában, mint a világátlag. Honfitársaink harmada tudja elképzelni, hogy hozzánk hasonlóan fognak kinézni, beszélni, gondolkodni a robotok, és a lakosság mindössze hatoda valószínűsíti az emberek klónozásának legalizálását a közeljövőben.

A csatolmányban is elérhető nemzetközi tanulmány összefoglalója számos egyéb területre, így a 31 ország részletes eredményeire is kitér. További részletekért keresse szakértőinket!
 

Related news

  • Is life getting better? 1975 vs. 2025
    Társadalom Felmérés

    Is life getting better? 1975 vs. 2025

    Javul-e az élet? Az Ipsos egy új, 30 országra kiterjedő Global Advisor felmérésében megkérdezi a közvéleményt, hogy értékelje az életet 2025-ben az 1975-ös életről alkotott percepciókhoz képest.
  • Ipsos World Affairs & Security Report 2025
    Politika Felmérés

    Ipsos World Affairs & Security Report 2025

    Dezinformáció, hackelés a legnagyobb fenyegetések között; Amerika hírneve csökken.

    Az Ipsos és a Halifax Nemzetközi Biztonsági Fórum 2025-ös Világügyi Jelentése.
  • The Ipsos Cost of Living Monitor Report 2025
    Gazdaság Felmérés

    The Ipsos Cost of Living Monitor Report 2025

    Az Ipsos Cost of Living Monitor nyolcadik kiadása, amely egy 30 országra kiterjedő felmérés és azt követi nyomon, hogy az emberek világszerte hogyan érzik magukat a pénzügyeiket illetően a "Nyugtalan Évtized" során.