A magyarok szerint a gazdaság megmentése legalább annyira fontos, mint az egészség védelme

Az Ipsos Covid-19 kutatássorozatának decemberi hulláma a lakosság egyértelmű állásfoglalásával zárult, mely szerint a gazdasági szempontok kiemeltek a vírus elleni védekezésben. A januári mérés tovább erősödő fegyelemről, soha nem látott maszkviselési hajlandóságról és a védőoltással kapcsolatos szkeptikus hangok erősödéséről tanúskodik.

Az Ipsos 2020 végén kiadott elemzésében az egyes hírforrásokba vetett bizalom – a fokozódó vírusveszéllyel összefüggő – erősödéséről számolt be. A vizsgálat eredményei szerint megkérdőjelezhetetlen a vírus megélhetésre gyakorolt negatív hatása (ebben 92%-os az egyetértés a felnőtt lakosság körében). A havi rendszerességgel elvégzett kutatás tavalyi záró kérdése a gazdasági szempontok védekezésben való érvényesítésére vonatkozott.

ÁBRA: Mennyire ért egyet az alábbival? A gazdaság megmentése legalább annyira fontos, mint a lakosság egészségének védelme. (a felnőtt lakosság bázisán, N=1.000 fő, 2020 december)

Előtérben a gazdaság megmentése

Az egyes lakossági szegmensek korosztálytól, iskolai végzettségtől, anyagi helyzettől függetlenül nagy egyetértésben nyilatkoztak úgy, hogy a gazdaság megmentése legalább annyira fontos cél, mint az egészség védelme (átlagosan 85% szemben a 13% ellenzővel). Bár vidék és főváros összehasonlításban szignifikáns eltérés látható, a budapestiek döntő többsége (79%) is egyetért vagy inkább egyetértett a fenti állítással.

A januári kutatási eredmények szerint a vírus második hullámát és az annak következtében hozott kormányzati intézkedéseket a lakosság változatlanul komolyan veszi.

A Covid-19 mostanra megjelent a közvetlen környezetünkben is. Szinte nincs már olyan magyar lakos, aki ne ismerne közelről vagy legalább látásból koronavírus által fertőzött, akár súlyosan megbetegedett személyt. A lakosság az ünnepek alatt is igyekezte kerülni a családi, baráti találkozókat, és a gyermekeket is távol tartani minden személyes érintkezéstől. Ezzel összefüggésben tovább gyengült és negatív rekord közeli szintet mutat a rendezvényen való részvételi- és az utazási hajlandóság.

– osztotta meg tapasztalatait Földes Annamária, a kutatás vezetője.

ÁBRA: Az alábbi tevékenységek közül melyik igaz Önre? (felnőtt lakosság bázisán, N=1.000 fő / hónap)

Személyes védekezési módok

Magyarországon jelenleg 95%-os a maszkviselés aránya, melyhez hasonló magas érték nem volt mérhető a Covid-19 vírus tavaszi megjelenése óta. Az országos átlagot is meghaladó szint a fővárosi lakosok (98%) valamint a legidősebb, 60 év feletti korosztály körében mutatható ki (97%).

ÁBRA: Az alábbi tevékenységek közül melyik igaz Önre? (nemek összehasonlítása, felnőtt lakosság bázisán, N=1.000 fő, 2021 január)

Nők és férfiak óvatossága

A nők továbbra is nagyobb óvatosságot mutatnak a védekezés tekintetében, mint a férfiak, kivéve a tömegközlekedési eszközök használatát illetően. Nemtől függetlenül 48% nyilatkozott úgy, hogy kerüli ezt a közlekedési módot, melynél ugyanakkor az év első felében jóval magasabb értékeket mért az Ipsos.

A kutatás ismét kitért a járvány leküzdésére, illetve a Covid-19 utáni újrakezdésre. Fél évvel korábban még a vakcina megérkezésétől várta a lakosság legnagyobb hányada a járvány lezárását (29%-os említés júliusban), míg jelenleg a kormány, illetve a járványügyi hatóság hivatalos bejelentését is fontosabbnak vélik a kérdésben a magyarok, mint a védőoltás puszta elérhetőségét (19%).

ÁBRA: Mitől teszi leginkább függővé, hogy enyhítsen a járvány ellen bevezetett szokásain vagy visszatérjen a régi szokásaihoz? (a felnőtt lakosság bázisán, N=1.000 fő, 2021 január)

Járvány lezárása


A 9 százaléknyi „egyéb” kategóriájú válaszok között többségben vannak a fertőzöttek és elhunytak napi számának, valamint a személyes környezetben tapasztalt megbetegedési vagy halálesetek előfordulásának drasztikus csökkenésére vonatkozó utalások.

Az Ipsos havi rendszerességű Omnibusz kutatásának eredményei reprezentálják a hazai 18 éven felüli magyar népességet a legfontosabb társadalmi-demográfiai mutatók (így életkor, nem, iskolai végzettség, lakóhely szerinti régió, településtípus) szerint. A kutatócég immár több, mint 10.000 rekorddal rendelkező Covid-19 adatbázisa, illetve az abból készült – akár egyedi, konkrét ügyféligényre szabott – elemzések megvásárolhatók. Részletekért keresse szakértőinket!
 

Related news

  • Is life getting better? 1975 vs. 2025
    Társadalom Felmérés

    Is life getting better? 1975 vs. 2025

    Javul-e az élet? Az Ipsos egy új, 30 országra kiterjedő Global Advisor felmérésében megkérdezi a közvéleményt, hogy értékelje az életet 2025-ben az 1975-ös életről alkotott percepciókhoz képest.
  • Ipsos World Affairs & Security Report 2025
    Politika Felmérés

    Ipsos World Affairs & Security Report 2025

    Dezinformáció, hackelés a legnagyobb fenyegetések között; Amerika hírneve csökken.

    Az Ipsos és a Halifax Nemzetközi Biztonsági Fórum 2025-ös Világügyi Jelentése.
  • The Ipsos Cost of Living Monitor Report 2025
    Gazdaság Felmérés

    The Ipsos Cost of Living Monitor Report 2025

    Az Ipsos Cost of Living Monitor nyolcadik kiadása, amely egy 30 országra kiterjedő felmérés és azt követi nyomon, hogy az emberek világszerte hogyan érzik magukat a pénzügyeiket illetően a "Nyugtalan Évtized" során.