Keresés
-
Tévés piaci körkép, 2. rész
Az Ipsos cikksorozatának aktuális fejezetében Úr Frigyessel, az RTL Magyarország tartalomkutatási vezetőjével, és Zájer Attilával, az ATV kereskedelmi igazgatójával készült interjú olvasható.
-
Tévés piaci körkép: felmérés a vezető hazai társaságok körében
Az Ipsos 2020 májusában átfogó felmérést végzett a hazai tévés piac legnagyobb szereplői bevonásával a COVID-19 járvány következtében kialakult piaci helyzet kiértékelése céljából. A piackutató cég a vezető tévétársaságok eltérő pozíciókban dolgozó felsővezetőivel, valamint a Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesületének elnökével készített interjút, mely eredményeit most egy cikksorozat formájában teszi elérhetővé a hirdetési piac szereplői számára.
-
Autóipari előrejelzések
A koronavírusjárvány következtében kialakult helyzet alapjaiban formálja át a fogyasztók életvitelét, szokásait, viselkedését, döntési mechanizmusait. A rugalmasság és a gyors reakció határozza meg, hogy ki hogyan tud alkalmazkodni a változó körülményekhez és előnyt kovácsolni azokból.
-
Ha tehetnénk, öt évvel korábban mennénk nyugdíjba
Átlagosan 62 éves koráig képes fizikailag és szellemileg ellátni a feladatát egy munkavállaló a magyar lakosság szerint.
-
A járvány ellenére sokat javult a világ lakosságának hangulata
Az embereket első helyen foglalkoztató világméretű krízis megtanított bennünket, hogy értékeljük mindennapjainkat. A COVID-19 vírus árnyékot vet a korábban éveken át elsőszámú problémára, a munkanélküliségre is. Ezzel együtt a világ lakosságának élesen növekvő, de még mindig kisebb hányada érzi úgy, hogy jó irányba tartanak a dolgok országában. A magyarokat a koronavírus után az egészségügy helyzete aggasztja legjobban.
-
A turizmus és rendezvényszervezés fellélegezhet a járvány után
Az elmúlt hónapban csökkent a hírforrásokba vetett általános bizalom. A felnőtt lakosság közel fele véli úgy, hogy a média eltúlozza a járvány kitörésének súlyosságát.
-
Elérhetők a KidComm gyerekkutatás eredményei
Az Ipsos 2008, 2011, 2013, majd 2016 után 2019 őszén is elvégezte a 8-14 éves gyerekeket médiapiaci szempontból vizsgáló, KidComm névre keresztelt átfogó, hazai piacon egyedülálló kutatását. A 2019. október 4. és 2019. november 14. között lebonyolított személyes kérdőíves megkérdezés első alkalommal terjedt ki a 15-17 éves korosztály tagjaira is.
-
Állampolgárok kétharmada követeli világszerte a kormányok azonnal lépését a klímaváltozás elleni harcban
28 országban több, mint húszezer interjúalany részvételével végzett online kutatást az Ipsos február 21. és március 6. között, melynek eredményeiből kiderült, hogy a klímaváltozás továbbra is kiemelt, a COVID-19 vírussal egyenrangú fontosságú téma világszerte. Ezzel párhuzamosan a megkérdezettek hat év távlatában sem terveznek valódi változtatást szokásaikban a környezetük védelme érdekében.
-
Elérhető a válság hatásait fogyasztói szempontból vizsgáló kutatássorozat első heti riportja
2020 áprilisától, azaz a kijárási korlátozás első napjaitól kezdődően heti rendszerességgel méri az Ipsos a koronavírus fogyasztói magatartásra gyakorolt hatásait. A tracking jellegű kutatás szektorspecifikusan vizsgálja a magyar fogyasztók elégedettségét, a jövőbeni vásárlási hajlandóságot, valamint az egyes piaci szereplők, márkák teljesítményét a válság időszakában.
-
Komolyan veszik a koronavírus kockázatait, és óvatosak a magyarok
A koronavírussal kapcsolatos információkat tekintve a WHO és a tudósok véleményében bízunk legjobban.